2016. április 20.

NAGY OSZKÁR (1893-1965)

Műterem, 1935

olaj, vászon, 50 x 60 cm magántulajdon

A húszas évek közepétől teljesedik ki igazán festői stílusa. Már korábban is homogén, nagy festékfoltokból építkezett. De ezek a dekoratív festékfoltok most megnagyobbodnak, jelentőségük (jelentésük) egyre határozottabbá válik. A színfoltok néhol teljesen leszakadva a formáról, önálló életet élnek. Nagy Oszkár ekkor jut legmesszebbre festészetében, addig a határig, ameddig általában egy nagybányai elmerészkedhet: a nonfigurativitás határáig. Ezt azonban sem ő, sem a többiek, soha nem lépik át.

A kép forrása:
www.hung-art.hu/kep/n/nagy_o/muvek/2/nagyo204.jpg


A szöveg forrása:
www.hung-art.hu/frames.html?%2Fmagyar%2Fn%2Fnagy_o%2Findex.html



Többet szeretnél tudni az alkotóról? véleményeznéd a képet?
2016. április 20.

NAGY OSZKÁR (1883-1965)

Almás csendélet kancsóval, 1935

olaj, karton, 44,5 x 65,5 cm

1912-ben Nagybányán tanult, majd 1913 és 1915 között Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol Ferenczy Károly növendéke volt. Az első világháborúban az olasz fronton szolgált, majd 1917-ben Olaszországban hadifogságba került. 1919-ben tért haza Aradra, majd a szolnoki művésztelepen dolgozott Fényes Adolf mellett, 1920-ban pedig a kecskeméti művésztelepen Iványi-Grünwald Béla társaságában.



Többet szeretnél tudni az alkotóról? véleményeznéd a képet?
2016. április 20.

NAGY OSZKÁR (1893-1965)

Nagybánya a keresztheggyel

Olaj, vászon, 90,5 x 110 cm

Ferenczy Károly tanítványa 1920-ban még Felsőbányán akart rivális művésztelepet létrehozni pályatársai neheztelése ellenére, de végül Nagybányán maradt és több mint 40 évig élt és dolgozott is ott.

Ha tetszik az oldal, kérlek segítsd kedvenc képed megosztásával, hogy barátaidhoz is eljussanak a magyar festészet remekei. Köszönöm!

A kép forrása:
www.viragjuditgaleria.hu/hu/item/8306/

Nagybánya története. Írta Móricz Zsigmond:
http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0020/9.html



Többet szeretnél tudni az alkotóról? véleményeznéd a képet?