Ez a kép Brocky olaszországi utazásának emlékeit őrzi, hasonlóan több más, ebben az időszakban készült képhez. A kép és szöveg forrása: |
Szőnyi életművében külön csoportot alkotnak a családjáról festett képek: a szülőkről, majd feleségéről, végül a gyermekeiről készített portrék. Az anya és gyermeke motívum Szőnyi művészetében Zsuzsa lányának születésétől jelen van. Ez a téma a nemzetközi neoklasszicizmus képviselőinél is gyakran előfordul. Az olaszoknál Achille Funi vagy Mario Sironi képein a monumentális ízű reneszánsz Madonnák hatása érződik, akárcsak Szőnyi Anya című festményén, amelyen Szőnyi felesége és Zsuzsa mellett 1926-ban megszületett második gyerekük, Péter látható. A kép és szöveg forrása: |
1934-ben a főváros egyik legismertebb kiállítóhelyén, a Fränkel József vezette Szépművészeti Kiállítások Helyiségében, ismertebb nevén a Fränkel Szalonban Kádár Béla rendhagyó kiállítással jelentkezett: egyik legkedvesebb és leggyakoribb motívumát, az anya gyermekével képtémát feldolgozó festményeit és grafikáit mutatta be. A szöveg forrása: |
Az 1910-es és az 1920-as években igen aktív és termékeny volt, kiállított 1921-ben Paul Klee-vel, Archipenkóval és Marc Chagallal Berlinben a Der Sturm Galériájában. 1923-24-ben Rómában, Berlinben és Chicagóban is bemutatkozott. 1925-ben Párizsban volt egyéni kiállítása. 1928-ban részt vett a berlini absztrakt kiállításon. 1928-tól nyaranként gyakran a nagybányai művésztelepen dolgozott. A kép forrása: A szöveg forrása: |
Az 1874-es év fordulópont volt Munkácsy életében: feleségül vette de Marches báró özvegyét és ez alapjaiban változtatta meg életstílusát. A szegénységben felnőtt gyermek, a pénz nélküli fiatal művész hirtelen gazdaggá vált, luxusvillában élt és elfoglalt társasági életet élt. Ez a változás nyomot hagyott művészetén is. Felesége tanácsára felhagyott a realista életképek festésével és un. szalon-képeket festett, jeleneteket a gazdag polgárság életéből. A Gyermeklátogatók című képen a fiatal anyát és újszülöttjét látogatják meg barátnői, de a valódi téma a gazdag szobabelső és a hölgyek elegáns ruhái. A kép legfőbb érdeme a színek gazdagsága. A szalon-képektől kezdődően ez valamennyi művére jellemzővé válik; a lehangoló, sötét képeket világos és vidám képek váltják fel. A kép és szöveg forrása: |